Kutyaterápiás foglalkozások

Bilimbós gyerekeknek szerda délelőtt


Bengyel Nóra, a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület munkatársa tavaly is járt már nálunk és a nyáron több tábort is tartott. Két vizsgázott terápiás és személyi-segítő kutyussal dolgozik, Borsóval és Riszával. Nóra idén a gyerekek életkorának megfelelően két csoportban tart nekünk játékos kutyás foglalkozást.

A legtöbb gyermek szereti az állatokat, szívesen teremt velük kapcsolatot, a kutyán keresztül a legzárkózottabb gyermekhez is közel kerülhetünk. A kutya simogatása önmagában véve is fejlesztő hatású, hiszen az állat minden körülmények között készségesen és feltétel nélkül visszaadja a rá irányuló szeretetet. A foglalkozáson a gyerekek irányítják, mozgatják a kutyát. Az állat rövid, határozott utasításokra reagál, így a gyerekek a siker érdekében jobban figyelnek, összpontosítanak, amikor sikerült az állatot irányítaniuk, önbizalmuk, magabiztosságuk nő. A gyereket motiválja, cselekvésre, beszédre készteti az állattal való kapcsolatteremtés vágya.

Kutyás foglalkozásainkon kizárólag speciálisan kiképzett, a jogszabály által előírt vizsgákon sikeresen levizsgázott kutyák vesznek részt, a Magyar Terápiás és Segítőkutyás Szövetség Egyesület által kiadott igazolvánnyal. A terápiás kutyákra szigorú állat-egészségügyi előírások is vonatkoznak.


Az érintett témakörök például:

Mozgásos foglalkozás: Megismerkedünk a kutyákkal, majd nagymozgásos játékokat játszunk: Négylábú tornatanár (Utánozd a kutyát!), Akadálypályát építünk (a kutya is az akadálypálya részre lesz, közösen ugrálunk, bújunk, kúszunk a kutyával), Mozgásos mondókák tanulása a kutyát is bevonva.

Mesés foglalkozás: Egy rövid állatos mesét dolgozunk fel terápiás kutyák segítségével. Mesekártyákkal dolgozunk, szövegértést és finommotorikát fejlesztő feladatokkal.

Felelős állattartás: Képkártyák és természetesen a kutya segítségével vesszük végig, hogy egy felelős kutyagazdának mik a legfontosabb feladatai a kutya ellátásával kapcsolatban.

Segítőkutyák: Középpontba a különböző típusú segítőkutyák kerülnek, a gyerekek megismerkedhetnek a különböző típusú segítőkutyákkal. Játékok: puzzle kirakás, kutyának célba dobás.

Kutyakommunikáció: Megtanuljuk, hogy a kutyák is beszélnek, csak kicsit máshogy mint mi. Játékok: képkártyás képazonosítás, bátorságpróba.

Képgaléria


Ezen oldal tartalmát és programjainkat szerzői jog védi, bármilyen reprodukció az eredeti szerzővel történő egyeztetés nélkül, jogi eljárást von maga után. | Mesevarázs Kft. © Minden jog fenntartva | Impresszum